Január 13., péntek. Szentesi Éva születésnapja. Épp Évi könyvbemutatójáról írt bejegyzésemet olvasom, s szemeim előtt megjelenik az a februári este, mikor izgatottan vártuk Évit a Four Points by Sheraton Hotelbe. Nagy öröm volt nekem a beszélgetésünk létrejötte, megvalósult bakancslistám egyik pontja. Behunyom a szemem, visszalépek az időben... Jól emlékszem, tavaly is havazott 13-án. Annyi minden történt még év elején. Kudarccal, feldolgozással és újabb kapaszkodókkal indult az év. Sikertelen terhesség feldolgozása, újabb kézműtét átélése - sok gondolatom forgott akkor élet és halál körül. Foglalkoztatott a gondolat, hogy tudunk-e élni igazán, vagy csak elfolynak szemünk előtt életünk napjai...?! Görcsösen igyekszünk elérni a nagy mérföldköveket az életünkben, - mert ezt tanultuk valahol?
Mi van, ha az élet nem program terv, vagy feladatlista - határidőkkel, számokkal?

Egy közeli szerettem utolsó óráiban ráeszméltem... Az élet arról szól, képes vagy-e kimutatni, elmondani barátaidnak, családodnak, hogy mennyire szereted őket. Hogy tudsz-e hinni a kudarcok ellenére is.

Szerencsésnek érzem magam. Igen, tudok hinni, nem foglalkozva a mikor? kérdésével. Tudom, hogy egyszer én is anya leszek. S miután, a történtek után is erősen hittem, az apró kapaszkodókba jól belekapaszkodtam. Ezek segítettek más irányba változtatni a fókuszomat. Eközben fantasztikus embereket ismertem meg, sok mély beszélgetést éltem át. Ez is segített megtanulni elengedni.
Különös érzés tudatosítanom, hogy miközben tavaly egy erős nőt hívtam februári klubestünkre, akivel kemény dolgokról beszélgettünk, lassan én is megerősödtem...

Így érdemes csak igazán... "Én az igazi életet választom… Az igazi dolgokat. És az igazi embereket. Akik tényleg boldoggá tesznek."
Szentesi Évi