A 38. hétbe léptünk. Van, hogy az aktív, gyors babák ilyenkor már kibújnak édesanyjuk pocakjából. Az én kislányom viszont türelmes. Ezzel is tanítja anyukáját, aki mostanáig nyüzsgő, türelmetlen, előre néző nő volt.

Olyan gyorsan elröppennek életünk napjai... Közeli és távoli célokat tűzünk ki magunk elé, s közben robogunk egyiktől a másikig, mintha aktuális feladat listánk pontjait kellene teljesítenünk.
"Wanting is, what keeps us alive". Vajon élünk is, miközben a célhoz vezető lépéseket tesszük meg? Nem száguldunk túl gyorsan? 
Tudatosítjuk a hétköznapjaink apró örömeit?

Gyakorlom a türelmet. Élvezni az apró dolgokat. Egészen jól működik, úgy gondolom. Közben a testem készülődik a nagy napra. A pocakom gömbölyödik, s a testem a terhet nehezebben bírja. Éjszaka meg- megébredek és van, hogy órákig nem jön álom a szememre. Nem aggódom, - próbálom úgy felfogni, mintha készülnék az "éjszakai műszakokra". Van olyan is, mikor a párommal egyszerre ébredünk éjszaka... Lehet, hogy ő is az éjszakázásra készül? :)

Az éjszakai órákat remek könyv társaságában töltöm. A hypnobirthing módszerével foglalkozik, ami a tiszta, nyugodt szülést taglalja. Pozitív szemszögből közelít, arra ösztönöz, hogy ünnepként éljük meg a csodát. 
Sajátomnak tekintem ezt a látásmódot. Megnyugvással készülök a napra, s úgy érzem, mintha az új évem egy második karácsonnyal indulna. Tudom, hogy nagyszerű, örömteli esemény lesz. Kicsit titokzatos is, mert még soha ilyenben nem volt részem. Ezt hívják karácsonynak ugye? Karácsony felnőtteknek. :)

Miközben az ünnepet várjuk, minden egyes pillanatot igyekszem boldogságban megélni. A mai boldogságot a gőzölgő, illatos almás-fahéjas rétes készítése okozta.