Van egy dal. Zongora szól benne, ami minden mélységet megérint.
Van egy film, ami megmutatja, hogy két különböző ember mennyi mindent tud adni egymásnak őszintén, előítéletek nélkül...
Ez a film és a dal végigkiséri az életemet. Sokszor, a dal mély átélése közben, erős magányt éreztem legbelül. Olyat, mint amikor nem teljes az ember. Életemet eseménydúsan éltem, ez az érzés mégis előtört. Éreztem, hogy valami még hiányzik, mert a család az ember életében fontos szerepet tölt be. Biztos voltam benne, hogy mi is család leszünk egyszer...
Ma este ismét meghallottam ezt a dalt. S bennem egy teljesen új érzés jelent meg. A belső egyedüllétnek nyoma sem volt. Azt hiszem, az űr betelt...
Már nem vagyunk egyedül.
Az életünkben új szakasz kezdődött. Sok kérdéssel teli periódus, ahol új tapasztalások várnak. Ha a belső érzésemet figyelem, akkor megnyugvást érzek. Minden rendben van most. Üdv, kis ember, sok mókában lesz együtt részünk.
