Mindenkit megviselt a hétvégi időjárás egy kicsit. Legalábbis engem, a két nap alatt elfogyasztott 3 panadol nem kecsegtet túl sok jóval. Talán érzékeny vagyok a nagy időjárás változásokra? Inkább ne is menjünk ebbe bele... 

De mivel makacs vagyok mint az öszvér, és én márpedig futni akartam, nincs az a vízmennyiség ami el tud tántorítani. Nem tudom, ti hogy vagytok vele de az első 15 perc nálam a szenvedés, aztán jön a holtpont  ... amikor átlendülök és nem nehéz már  semmi.  A zene nekem segít leküzdeni abban a 15 percben saját magam, hogy de igenis én ezt szeretném, és tudom hogy most nehéz de ez csak a korlátom amit simán legyőzők. Tehát zenei válogatásom első 13 perce elfeledteti velem, hogy épp fülledt az idő, és minden csupa víz és sár,  segít fókuszálni arra hogy milyen szép a fű egy eső után, hogy milyen jó illat van a természetben, és kicsit megázni még mókás is, nem csak bosszantó.
A 13. percben pedig mindig az aktuális kedvencem jön ami jelen esetben ez a szám: 

Ez a két és fél perces kis dalocska, beindítja azt a bizsergő  érzést ami után elkezdem jobban kapkodni a lábam.

Egyszerűen futok és nem tudok másra gondolni, minthogy:

- nem érdekel az eső, az időjárás sem kell hogy mindig napos legyen
- miért kellene hogy depis legyek? hiszen élek... érzek, látok, hallok, szagolok. Elmondhatatlanul hálás vagyok érte (és még sokminden másért is)
- kikapcsolok mindent magam körül és csak magamra koncentrálok
- feszegetem a kérdéseket, amik nem hagynak  nyugodni, és döntést hozok. 
- és mosolygok, mint egy tejbetök mert  1:55 től jön a szám legjobb része ami miatt még egyszer meghallgatom az egészet, és kicsit lelassítok, és igen táncolok is .. úgysem lát senki. 

Miután kitáncoltam magam folytatom a futást, ameddig jól esik. 

Felszabadító érzés próbáljátok ki. :)

Juci